Vélemény az amcsik politikai "törzskultúrájáról"

   double-down.jpg
A Zusában a régóta fennálló kétpártrendszer egyre inkább két, egymással élesen szemben álló törzset alakít ki maga körül. (Pontosabban különböző, egymást valamilyen szinten elviselő törzsek konföderációját.) Most erről lesz szó, kicsit részletesebben. Fun fact: ha valaki azt feltételezi, hogy ezek csak valami egzotikus állatok egy távoli országban akkor most szólok, hogy az ottani dolgok idővel importálják magukat Európába is (beleértve minket is)!

   A fent nevezett törzskultúra (tribal culture) fő jellemzője az éles oppozíció - illetve ez már egyre inkább gyűlölet - a másik oldal felé. Emiatt az amcsik mindig a ring jobb és bal sarkába pozicionálják magukat, a választott oldaluk színe szerint (kék vagy vörös) de az aktuális témától egyre inkább függetlenül. (Ez nagy vonalakban ugyanaz, mint nálunk a "hazaáruló liberósok vs fasiszta naridroidok" helyzet.) Emiatt aztán mindkét oldal teljes erővel igyekszik szélesebbre és mélyebbre ásni azt az árkot, ami mostanra gyakorlatilag egy öngerjesztő folyamattá alakult. Ha valamelyik oldalhoz akarsz tartozni, kénytelen leszel teljes mértékben támogatni az összes baromságukat elképzelésüket világmegváltó ötletüket, vagy simán kidobnak mint a macskát szarni. Illetve be sem fogadnak ha külsősként nem vagy hajlandó mindenben maradéktalanul melléjük helyezkedni.

   Ennek a jelenségnek egy másik gyakori velejárója az úgynevezett "Cancer Cancel culture", vagyis alapból el kell utasítanod az ellenoldalon lévők véleményét. De akkor jársz a legjobban ha nem is olvasod, nézed, vagy hallgatod azokat a tartalmakat amik a csatatér túloldalán vannak, mert azok lehet hogy meg fognak rontani. Az utóbbi esetben megpróbálhatsz átállni az ellenséghez a másik oldalra, de akkor meg őket kell teljes mellszélességgel (A HANGERŐRŐL MÁR NEM IS BESZÉLVE) támogatnod. Csak utána vigyázz a korábbi elvtársaiddal harcostáraiddal, mert senki sem szereti a traitoroket. Ha esetleg mégsem jönne össze az átállás akkor sincs nagy baj, marad a visszahelyezkedés a korábbi csapatodhoz. Végül is, veled is csak többen lesznek.

   Persze akadnak olyanok is akik nem tudnak - vagy csak nem akarnak - részt venni ebben a Huszita szekértáborozó életérzésben. Ez is megoldható, csak aztán ne csodálkozz ha mindkét oldalnál shoot on sight listára kerülsz. (Erről egy egész rakás qrvajó posztot írtam már mert bőven volt benne részem, csak most nem találom őket. Valamiért... Tessék, az ellenzékiek és a kormányoldaliak most jól meg is vádolhatják egymást a posztjaim eltüntetésével. Mostanában az előbbiek amúgy is szeretnek tüntetni...)

   Akartam még részletesebben is írni a témáról, annak egyes részei kapcsán (járvány, feministák, migrénesek, BLM, stb) de úgy látom ez a poszt már így is kezd TLDR méreteket ölteni, ezért a többi majd később jön, más posztokban. Arról már nem is beszélve, hogy letelt a munkaidőm a pártközpontban.